A kastélyt is üzemeltető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Dombi Ildikó bejelentette, hogy a tematikus tárlatvezetések mellett barokk kori alkotóházat és divatbemutatót is terveznek - írja a Turizmus Online.
Fábián Tamás kommunikációs vezető elmondta, további terveik közt szerepel két kiadvány elkészítése, a konyhában álló installáción 19. századi receptek alapján készült ételek leírásait és fotóit láthatják a vendégek. „Az ételeket elkészítő foodstylist saját megjegyzéseivel egészíti ki a recepteket ebben a – minden bizonnyal majdan nagy népszerűségnek örvendő – receptes könyvben. Hosszabb távú elképzeléseinkben szerepel az is, hogy a kiadványban szereplő édességek egyikét kávézónkban meg is kóstolhassák vendégeink” – mondta.
Várhatóan nagy sikere lesz a másik kiadványnak is, amely az egykori illemszabályok gyűjteménye lesz. A főúri életet bemutató kiállításrész egyik termében, a falakon olvashatók azok az illemszabályok (Wohl Janka könyvéből), amelyek rendkívül népszerűek a látogatók körében.
Ugyancsak a főúri életről szóló részben lehet találkozni Obonyai János 1846-ban kikevert, Nemzeti illat elnevezésű parfümjével, amit 170 év után szagolható újra „A parfümöt is szeretnénk az ajándékboltban árusítani, a csomagolására a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem segítségével tervezünk pályázatot kiírni” – mondta Fábián Tamás.
Ami a hosszabb távú elképzeléseiket illeti, szeretnék, ha az úgynevezett kiskastélyszárny belső tere is megújulhatna. Az épület azon részében többek között rendezvényteret szeretnének kialakítani, ami mobil nézőterével és színpadával mintegy 200 fő befogadására alkalmas koncert- és színházterem, valamint báli helyszín is lehet.
Ünnepi programok
A gyulai Almásy-kastély „újjászületésének” első évfordulójára különleges programokat kínál az ország legegyedibb, s egyben egyik legnépszerűbb kiállítóhelye. A gyulai várral szemben – attól mindössze 320 lépésre – álló egykori főúri lak arról ismert, hogy az arisztokrácia életének bemutatása mellett a személyzet mindennapjainak bemutatására is koncentrál, s teszi ezt napjaink digitális technikájának segítségével. A megnyitás március 18-i évfordulóját már a héten tematikus tárlatvezetések vezetik fel.
A látogatóközpontként újjáéledt kúria és a vár erősen kötődik a ’48-49- es forradalom és szabadságharc eseményeihez. A többi között ezért is indokolt megtekinteni a kastély időszaki kiállítóterében megvalósult Letétetett – bevégeztetett című kiállítást; az élményt március 19-ig minden nap két alkalommal (12 és 16 órától kezdődően) történészi vezetés teszi még teljesebbé.
A gyulai, Békés megyei boszorkányperekről szóló, Sántáné már a sátáné címet viselő előadás 17 órától várja a helytörténeti kuriózumokra vágyókat. A barokk kori alkotóház a kisgyermekes családoknak kedveskedik, lesz korhű divatbemutató is, míg a Különös házasság című klasszikus filmalkotást azoknak is érdemes újranézni, akik már látták, hiszen a pazar környezet egészen más megvilágításba helyezi a már ismert történetet. A tematikus tárlatok sorába illeszkedik a pincetárlat is, ami 13 órától, 13 óra 30 perctől és 14 órakor kezdődik. A kastély rekonstrukciós munkálataihoz kötődő régészeti feltárások során három, koponya nélküli csontváz került elő. Török kori rejtély nyomába eredhet az, aki veszi a bátorságot és leereszkedik a kúria egyik pincehelyiségébe.
Március 23-án a kastélyok fotózásában jelentős presztízst kivívó Bagyinszki Zoltán fényképeiből nyílik egy összeállítás a kastély időszaki kiállítóterében. A válogatás a gyulai Almásy-kastély elmúlt időszakát mutatja be.
Az ünnepi eseménysor utolsó láncszeme a barokk tűzijáték lesz, ám napközben is sziporkázó hangulatra lehet számítani.