Kopjafákból építették meg a vízzel elárasztott falu kicsinyített mását

  • itthon
  • 2017.03.20
    13:31
  • travelo.hu
Emlékpark nyílt az egykori romániai falurombolás jelképévé vált, vízzel elárasztott Maros megyei Bözödújfalu mellett, amelyben az elpusztult falu kicsinyített mását hozták létre.

Az emlékparkban a falu alaprajza szerint alakították ki a sétányokat, és kopjafákkal jelzik az egykori épületeket - írja a travelo.hu. A lakóházakat jelölő kopjafára a házszámot és az egykori tulajdonos nevét vésték.

A falut még a Bözödről a Küsmöd-patak völgyébe települt családok alapították, első okiratos említése 1566-ból származik. Már a középkorban volt temploma, melynek híressége a bözödújfalusi Madonna, amely Erdély legértékesebb Mária-emlékei közé tartozott. A falut 1910-ben még 679-en lakták, túlnyomórészt magyarok.

Bözödújfalu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban árasztották el egy új víztározó építésekor. 1992-ben még 126 lakosa volt, de a tervek szerint ekkorra már minden lakót ki kellett volna telepíteni. 1994-re a falu két templomával együtt teljesen víz alá került, lakosai elköltöztek. Mindössze 12 ház menekült meg az elöntéstől, melyekben negyvenen laknak. 2014 júniusában az erdélyi falurombolás szimbólumává vált templomtorony is leomlott, amellyel a falu utolsó létesítménye is eltűnt - írja a Wikipedia vonatkozó szócikke.

A napokban egyébként elkezdték ezt a falut elárasztó mesterséges tavat leereszteni, és a tervek szerint várhatóan másfél hónap múlva újra teljesen látható lesz az egykori település víz alatti része. A vizet azonban csak azért eresztik le, hogy meg tudják javítani azt a sérült hidat, amely a tóban álló irányítótornyot köti össze a gáttal. A mesterséges tavat a munka elvégzése után, ősszel újra feltöltik. A víztározó környéke az elmúlt években a fürdőzők és horgászok kedvelt helye lett.

Legfrissebb