MEGVÁLASZTOTTÁK EURÓPA LEGSZEBB KARÁCSONYI VÁSÁRAIT

Észtország fővárosa, Tallinn nyerte el a legszebb európi karácsonyi vásár címet Európában a European Best Destinations portál szavazóinak értékelése alapján 2018-ban. Ez egyben azt is jelenti, hogy megszakadt Zágráb szép sorozata, a horvát településnek 2015, 2016 és 2017 után most nem sikerült győznie, ráadásul a top tízbe sem fértek bele. Örömhír ugyanakkor számunkra, hogy a budapesti Adventi Ünnep a Bazilikánál idén ezüstérmes lett. November 30. és december 10. között több mint kétszázezren adták le voksukat a legszebb karácsonyi vásárra. Mutatjuk a top tizes listát:

1. TALLINN, ÉSZTORSZÁG

Tallinn feldíszített óvárosában a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt mesés karácsonyi hangulatban lehet részük. A kicsiket a Mikulás várja, aki örömmel meghallgatja a lurkók szavalatait és cukorkát is osztogat a legügyesebbeknek. A vásárban minőségi, kézműves termékeket lehet vásárolni és a mézeskalács csalogató illatát sem lehet elkerülni. Európa idei legszebb karácsonyi kavalkádja a csendesebb, meghittebbek közül került ki.

2. BUDAPEST, MAGYARORSZÁG

A Bazilika előtt kialakított Adventi Ünnep a Bazilikánál karácsonyi kavalkád nem csak nekünk magyaroknak tartozik a kedvenceink közé, hanem egész Európa imádja - legalábbis erről árulkodik az idei ezüstérmes helyezés. A szabadtéri ünnepi vásár nemzeti ételekkel, műjégpályával, ragyogó fényekkel és rengeteg kézműves termékkel hívogatja a külföldi és belföldi látogatókat. A standok között egy kézműves, kékfestő is megtalálható. A mesterség hagyománya idén novemberben felkerült az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára.

3. STRASBOURG, FRANCIAORSZÁG

Strasbourgban Európa legrégebbi karácsonyi hagyományait és vásárát ismerhetjük meg. A történelmi központban 300 faház és hamisítatlan téli hangulat fogadja a turistákat, akik a harmadik helyre szavazták meg a francia adventi ünnepséget.

4. BÉCS, AUSZTRIA

Összesen 2,5 millió izzót helyeztek el az osztrák fővárosban, hogy a karácsonyi városkép idén is legalább olyan pompás legyen, ahogyan azt az előző években is megszokhattuk. A ragyogó város idén is az egyik legkedveltebb karácsonyi úticél, hiszen a város terei ilyenkor karácsonyi piacokká válnak és rengeteg szórakozást ígérnek. A legnépszerűbb vásár a Városháza előtti téren található, ahol fából készült dekorációkat, édességeket, forró italokat, valamint kézműves műhelyeket is találunk.

5. ERFURT, NÉMETORSZÁG

Erfurt középkori városrészében kialakított karácsonyi vásárát Európa egyik legszebbjének, és Németország első helyezettjének tartják az Europen Best Destinations szerint. A látogatókat egy 12 méter magas, ragyogó karácsonyfa és hangulatvilágításban tündöklő faházak várják. Ha jobban megnézik a képet, láthatják, hogy az egész elrendezés olyan akár egy nagy mézeskalács, cukordíszítéssel a tetején.

6. POZNAN, LENGYELORSZÁG

Lengyelországban számos izgalmas karácsonyi vásárt találunk, de a poznanit Európa legszebbjei között tartják számon. A helyi vásárt a város régi piacterén és a Szabadság téren alakították ki. Az egyik érdekessége, hogy évről-évre itt szervezik meg a nemzetközi jégszobor fesztivált, ahol hatalmas jégtömbökből szebbnél-szebb remekművek születnek. A helyi kézműves söröket és a nemzeti ételeket is érdemes megkóstolni.

7. BRÜSSZEL, BELGIUM

Minden évben több millió vendég látogatja meg Brüsszelt karácsony környékén, hogy bejárja a feldíszített várost és találkozzon az utcákban felbukkanó jelmezesekkel. A hetedik helyen szereplő karácsonyi vásár mókás hangulata a világ minden tájáról vonzza a turistákat.

8. AACHEN, NÉMETORSZÁG

Németország idén két helyezést is bezsebelt az Európa legszebb karácsonyi vásárainak listáján. Míg Erfurt az ötödik hellyel büszkélkedhet, a Nyugat-Németországban található Aachen a nyolcadik helyet érdemelte ki a Városháza előtt megépített karácsonyi vásárával, amely családias hangulatáról híres a helyiek körében. A külföldiek is otthon érezhetik magukat a jókedvű társaságok és a helyeik portékái között.

9. PRÁGA, CSEHORSZÁG

Prága középkori hangulata teszi igazán népszerűvé az Óvárosban kialakított karácsonyi vásárt. A régi épületek között egy óriás karácsonyfa, körhinta és rengeteg karácsonyi ajándékötlet fogadja a vendégeket.

10. KOLOZSVÁR, ROMÁNIA

Kolozsváron a család minden tagja találhat valamilyen érdekes portékát, hiszen a dísztárgyaktól a játékokig minden megtalálható, ráadásul kézműves kivitelezésben. A helyiek nemzeti ételkülönlegességekkel is készültek az idei karácsonyi időszakra. Az ünnepi hangulatot sárga fényszórókkal fokozták.