Frizura szabályai, saját időzóna és szorongás - Észak-Korea sajátosságai

  • külföld
  • 2019.02.26
    13:18
  • repjegykiraly.hu
lutazni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba vagyis Észak-Koreába egy jó nagy adag bátorsággal jár, de egyidejűleg egy teljesen izolált országot fedezhetünk fel, ami a mai világban már nagy szó. Az ország, ahol az internet még a 21. században is távoli fogalom és ahol emberek milliói élnek egyetlen személy árnyékában. Az egyéni utazás természetesen felejtős. A turisták csak vezetett túra keretében látogathatják meg, és azt is mindig két köztisztviselő kíséretében. Az ő feladatuk pedig az, hogy a lehető legjobb fényben mutassák be Észak-Koreát – ez vonatkozik napjainkra és a történelemre is, a turistáknak pedig nem árt ezeket a tényezőket elfogadni. Akik esetleg kétségbe vonnák vagy netán nem értenének egyet egy hasonló előadással, az inkább engedje el az országba való utazás gondolatát. Szóval? A „nem turisztikai célpont” fogalma teljesen más dimenziókkal bír, ugye?

1. Észak-Koreában 108-at írunk

A személyes kultusz ereje is tükrözi azt a tényt, hogy 1997-ben bevezették a Dzsucse-naptárat. A naptárat 1997. július 8-án, Kim Ir Szen halálának harmadik évfordulóján vezette be Kim Dzsongil észak-koreai vezető. Kim Ir Szen születési éve, 1912 az első év. Innen számítjuk a Dzsucse-naptárat.

2. Ahol az idő is más

2015. augusztus 15. óta minden háztartásban visszaállították az órát 30 perccel. A phenjani időzóna, amelynek észak-koreai bevezetéséről a Koreai Munkapárt legfelsőbb bizottsága döntött. Azon a bizonyos nyári napon az ország visszatért a megszállás előtti időzóna használatához.

3. Halál a betegszabiért. De a Bibliáért is!

Észak-Koreában halálbüntetés (is) jár a következő cselekményekért: pornográfia megosztása, dél-koreai filmek megtekintése és a Biblia birtoklása. Egyes források szerint a kivégzéseket 2013 óta törölték.

4. Észak-Korea zölddel – igen, arra a fűre gondolunk

Azt suttogják, hogy ez az ország egy valódi marihuána-paradicsom. Nyilvánosan megvásárolható és szinte bárhol füstölhetnek. Az, hogy ez a tevékenység törvényes-e, nem lehet egyértelműen kijelenteni, például az internet hiánya miatt nincs közvetlen hozzáférésünk az észak-koreai joghoz.

5. Na de mégis mit szól Észak-Korea a farmerodra?

Az előző bekezdés miatt már-már azt gondoltad, hogy Phenjan az új Amszterdam? Téves gondolat! Észak-koreai lakosai nem rendelkezhetnek piercingekkel és messziről kell elkerülniük a nyugati stílusú ruhákat. Ebbe a kategóriába tartozik a farmer viselése is.

6. Extrém frizura = nem társadalmi viselkedés

Észak-Koreában 15 női és 15 férfi frizura megengedett. Ha esetleg valaki újítana, egy pár perc múlva a “divat rendőrséggel” kell szembenéznie.

7. A phenjani elit és a többiek

A fővárosban, Phenjanban csak hűséges, megbízható és egészséges polgárok élhetnek. Az ország többi részén viszont több millió ember él szélsőséges környezetben, ahol leginkább a szegénység és az éhség uralkodik.

8. A világ legnagyobb stadionja

May Day Stadion (Rungnado Május Elseje Stadion) néven ismert és 150 000 férőhellyel rendelkezik. Esetenként sporteseményeket is rendeznek, de elsősorban az Arirang Fesztiválrahasználják augusztusban és szeptemberben, ami leginkább tömegtornára emlékeztet. A stadionhoz viszont tragikus események is szorosan fűződnek, a ´90-es években több magasrangú katonatisztet égettek el nyilvánosan.

9. Görkorcsolyázni viszont lehet

A National Geographic fotósa, David Guttenfelder szerint szinte meg sem lehet számolni, hány kiváló helyet találhatunk görkorizásra például a fővárosban.

10. A nép hangja fontos. Vagy mégsem?

A választásokat ötévente rendezik meg, a legszomorúbb, hogy mindig csak egy jelöltre lehet szavazni.

Legfrissebb