Szeptember második felétől újra fogad látogatókat a Tádzs Mahal

Szeptember második felétől újra fogad látogatókat India legnépszerűbb turistalátványossága, a Tádzs Mahal.

A Tádzs Mahal, amely az országos vesztegzárat megelőzően zárt be március közepén, szeptember 21-én újra megnyitja a kapuit - mondta el kedden a regionális turisztikai hivatal illetékese.
Hozzátette,

A LÁTOGATÓKNAK BE KELL TARTANIUK AZ ÖSSZES JÁRVÁNYÜGYI ELŐÍRÁST,

úgy mint a fizikai távolságtartást, a maszkviselést és a kézfertőtlenítést. A jegyeket az interneten vehetik meg az érdeklődők.

NAPONTA MINDÖSSZE ÖTEZREN LÉPHETNEK MAJD BE A KOMPLEXUMBA,

amelynek a napi látogatószáma koronavírus-járvány előtt átlagosan 25 ezer fő volt.

A 17. század közepén az indiai Agrában, a Dzsamna (Jamuna) folyó partján fehér márványból emelt mauzóleumot Sáh Dzsahán mogul sah építtette harmadik és egyben kedvenc felesége, Mumtáz Mahal emlékére.

A paloták koronája - a mogul építészet gyöngyszeme - valójában egy épületkomplexum, amelynek része maga a fehér síremlék is.

1983 ÓTA SZEREPEL AZ UNESCO VILÁGÖRÖKSÉG LISTÁJÁN.

A hivatalos adatok szerint Indiában több mint 4,2 millióan fertőződtek meg a koronavírussal, ezzel az ország megelőzte Brazíliát és második az Egyesült Államok után a globális összesítésben.