A repülők hetente háromszor közlekednek New York legforgalmasabb légikikötője, a John Fitzgerald Kennedy Nemzetközi Repülőtér és a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az út 9 óra 15 percig tart, a gépek az utasok mellett 12 tonnányi árut is vihetnek - írták.
A két város között 2018-ban indult az első LOT-járat, és csak átmenetileg szüneteltetik a járvány miatt. A közlemény szerint az enyhülő korlátozások, az átoltottság és a visszatérő utazási kedv teszi lehetővé az újbóli összeköttetést. Hozzátették, hogy a LOT ezzel is kifejezi a magyar piac iránti elkötelezettségét.
A Budapest Airport a fellendülés lehetőségét látja az új járatokban - írták.
A légi összeköttetés a magyar főváros idegenforgalmát is erősíti, ezért a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együtt dolgoznak a kínálat bővítésén. Hozzátették, hogy a LOT járata iránt nagy volt a kereslet korábban, és jövőre ismét biztonságos, kényelmes utazást biztosít a tengerentúlra.