Horvátország készülhet a magyar vendégekre

  • hírek
  • 2022.05.24
    18:24
  • szallas.hu
Beindult a horvát szállások foglalása, összértékük több mint ötszöröse a tavalyinak. Jó ár, ingyenes lemondás, előleg nélküli foglalás és sok pozitív vendégértékelés mentén keres szállást a magyar. Bár a pandémia előtt már januárban lefoglaltuk horvátországi nyaralásunkat, idén ez inkább májusban kezdett el felpörögni.

A Szallas.hu felmérésében résztvevők kétharmada tervez nyaralást Horvátországban idén. 200 ezer forint alatt költene szálláshelyre a válaszadók fele, 200-300 ezer forinttal kalkulál a negyedük. Minden tizedik válaszadó 300-350 ezer forint, és 7 százalékuk pedig 400 ezer forint feletti szállásköltségre számít. „A foglalási feltételek között a kedvező ár mellett az ingyenes lemondás az elsődleges szempont, ezt követi az előleg nélkül foglalható opció és a sok pozitív vendégértékelés” – árulta el Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Azt is hozzátette, hogy a szálláshely kiválasztásakor fontos a tengerpart, strand, kikötő közelsége, a térségben könnyen megközelíthető látnivalók és kirándulási lehetőségek, a tengerre nyíló panoráma és a parkolás is.

A Szallas.hu adatai szerint a horvátokhoz szóló, idén megtett aktív foglalások száma közel ötszöröse a tavalyi év hasonló időszakában beérkezett foglalásokénak, és egyelőre 23 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben ugyanekkor. A foglalási érték azonban már 5,5-szöröse a 2021-es szintnek és 1 százalékkal nőtt 2019-hez viszonyítva. „A foglalási darabszám és értékváltozás közötti különbség legfőbb oka, hogy megnőtt a magasabb kategóriás szállások kereslete – mondta Kelemen Lili. – 2019 végén a hotel kategória tudatos bővítésébe kezdtünk, aminek következtében egyre több hotel foglalható az oldalunkon.” A sajtószóvivő azt is hozzátette, hogy mindezek mellett áremelkedés is volt az elmúlt években, ami szintén hozzájárult a foglalási érték növekedéséhez. A foglalások hosszában is látható enyhe emelkedés a korábbi évekhez képest. A pandémia előtt január volt a legerősebb hónap a beérkező foglalások terén, ez eltolódott egyre inkább a nyár felé a járvány és a háború okozta bizonytalanság miatt. Éppen ezért a Szallas.hu szakértői bizakodóak, akár megdőlhet a 2019-es szint is.

A válaszadók háromnegyede online szállásfoglaló portálon keres szállást. Már a felmérés résztvevőinek kétharmada bankkártyás fizetést részesít előnyben horvát nyaralása során. A készpénzhez szükséges pénzváltást tízből nyolcan itthon intézik el. Horvátországban csak a válaszadók negyede vesz fel bankjegyet ATM-ből.

Fotó: Luciann Photography / PexelsFotó: Luciann Photography / Pexels

Az Isztriai-félszigeten és a Split régióban futhatunk össze a legtöbb magyarral

Az idei évben a Szallas.hu erősítette lojalitását a horvát desztináció irányába, ezért a Horvát Idegenforgalmi Közösséggel karöltve folytatnak vágykeltő kampányt. „A magyarok számára a legkedveltebb desztinációk az Isztriai-félsziget, Dalmácia-Split régió és a Kvarner-öböl” – mondta Herceg Ivana, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója. A legtöbben augusztusban és júliusban utaznak horvát szomszédainkhoz. Az 5-7 éjszaka a leggyakoribb nyaralási hossz.

A Horvátországba indulók csaknem fele apartmant, 18 százalékuk 4-5 csillagos hotelt keres. Népszerűek még a 2-3 csillagos hotel (16,2%) és a panzió/vendégház (15,5%) kategóriák is. A többség ellátás nélküli opciót, harmaduk félpanziót és 15 százalékuk csak reggelit választ. A teljes / all inclusive ellátást csak a válaszadók 6 százaléka igényli.

Félnek a háborútól a nyaralást tervezők?

A Szallas.hu egy másik felmérése szerint a vendégek több mint kétharmada csak belföldi nyaralást fontolgat, negyedük külföldi és belföldi utazást is szervez, hat százalékuk pedig idén csak a határon túl tölti el szabadságát. Tízből nyolc vakációzó magyart nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor. Körülbelül minden tizedik válaszadó viszont a háború miatt marad inkább belföldön. „Az anyagi okok a legmeghatározóbbak (92%) azok számára, akikre hatással van a nyaralás megszervezésére az orosz-ukrán háború” – mondta Kelemen Lili. Aki azt is hozzátette, hogy a háborús fenyegetettség (83%) és a magyarok nemzetközi megítélése (70%) is többeket foglalkoztat. A kutatás szerint arányaiban a terrortámadás esélye a legkevésbé befolyásoló félelem a vakáció megtervezésekor idén. A felmérésben résztvevők háromnegyede ugyanakkor jobban kontrollálja költségeit a háború kitörése óta. A spórolók közül legnagyobb arányban a 46-55 éves korosztály képviselteti magát. Őket követik azonos százalékban a 36-45 és 55-66 évesek. Legkevésbé a 66 évnél idősebbek óvatosak a költéseiket illetően. Csak a válaszadók negyede tart attól, hogy egy újabb koronavírus-járvány hullám meghiúsíthatja idén a nyaralást.