1. A gasztronómia fellegvára
Nagy valószínűséggel Tokajról a legtöbbeknek a borai jutnak elsőre eszébe. Ez nem véletlen, hiszen a régió hegyeinek leve kiemelt hírnévnek örvendenek. A legendák szerint a francia XV. Lajos király például a Tokaji Aszút a királyok borának, a borok királyának is nevezte. A helyi édes borokra jellemző, hogy gazdag ásványossággal és az átlagosnál termetesebb savtartalommal rendelkeznek. Ezért ezeket sokan valamilyen édes étel mellé, vagy csak önmagukban fogyasztják. Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj 20 éve a világörökségi listára is felkerült, mint magyarországi világörökségi terület. A borászok mellett azonban már más italok készítői is beleszerettek e meseszép tájba. Többek között kávépörkölő manufaktúrával, sörfőzdével és egyéb italgyártóval is találkozunk Tokaj városba betérve. Azonban a klasszikus picék és pincészetek felkeresése továbbra is népszerűek, illetve különleges kulináris élményeket rejthetnek magukban. Ráadásul a helyi ételspecialitásokat sem szabad figyelmen kívül hagynunk. A város gasztronómiai különlegességi között szokták emlegetni a tokaji halászlevet, a sárgadinnyegolyókat Tokaji Aszúban, valamint az úgynevezett Tokaji borlevest is. Ezek mind olyan ízélményeket rejtenek magukban, amelyek a téli idő beköszöntével is maradandó impulzusokat gyakorolhatnak.
2. Látnivalók, amelyek télen is szemet gyönyörködtetőek
A korábbiakban már említésre került, hogy a régióban járva egy-egy pincészetet is érdemes lehet meglátogatnunk. Tokaj azonban több múzeummal és kulturális intézettel is büszkélkedik, így rossz idő esetén is biztosan mindenki megtalálja a számára érdekes programot. A várost elhagyva a környéket szintén érdemes felfedeznünk, ugyanis a közeli településeket körbejárva egyaránt találunk kuriózumokat. Szép idő esetén az 512 méter magas Kopasz-hegyen történő túrázás is egy a számtalan páratlan élményszerzési lehetőség közül. Gyönyörű panorámának lehetünk a részesei, amelynek keretein belül egészen a TV-toronyig is elkirándulhatunk. Érdemes viszont idejében indulnunk, ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy télen korábban sötétedik. Ha szerencsénk van, ráadásul festői havas környezetbe is belecsöppenhetünk.
3. Tokaj idén sem maradt adventi vásár nélkül
Tokaj adventkor más, mint az év többi szakaszában. Minden időszaknak, így ennek, a szüret utáni ciklusnak is megvan a maga bája. A természet elcsendesedik, de a város továbbra is élénk marad, ugyanis az adventi vásár itt például idén sem marad el. A karácsonyt megelőzően vasárnaponként kulturális műsorral, gyertyagyújtással, valamint a történelmi egyházak helyi vezetőinek igehirdetésével várják az érdeklődőket.
+1 Különleges élményrendezvényt is szerveznek decemberben a városban
Ha hétvégére tudjuk időzíteni az idelátogatásunkat, mindenképp érdemes azt a karácsonyt megelőző utolsóra ütemezni. Ilyenkor várható ugyanis a legintenzívebb adventi légkör a városba. Az idilli hangulatot idén is az Adventi Fényes Futás Tokaj című élményrendezvény tetőzheti igazán, amely 2022. december 17-én már második alkalommal kerül megrendezésre. A futás szerelmeseinek szinte kihagyhatatlan program a régió egyetlen ünnepi futó eseménye, amely mára már igazi turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát. 2, 4 és 6 kilométeres távokra is nevezhetnek az érdeklődők, akiket igazi családi hangulat vár.
„Idén több mint félezer indulóra számítunk, akik több mint 10 fényélmény állomással találkozhatnak a különböző távokon. Igen, ez egy nem szokványos esemény. Lesz olyan, ahol kamionnal, valamint ahol autóval világítjuk majd meg a futókat, de konkrétan darus attrakcióval találkozhatnak majd a résztvevők” – mondta Pokrovenszki Gergely, az Adventi Fényes Futás Tokaj egyik főszervezője.
Ilyenkor a belváros, a pincék és borászatok ünnepi díszbe öltöznek. A szervezők a fényélmények mellett hangulatos zenével, de még jótékonysági akcióval is készülnek.
„Minden indulót arra kérünk, hogy hozzon magával legalább egy édességet, például szaloncukrot vagy táblás csokoládét, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi intézményének ajánlunk fel” – emelte ki Fekete Gyula, az esemény másik főszervezője.
A rendezvény turisztikai vonzerejét mi sem bizonyítja jobban, hogy az ország számos pontjáról érkeznek rá a nevezések. Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza mellett az ország olyan távoli településéről is, mint például Sárvár. Előnevezésre kedvezményesen december 14-ig van lehetőség, de a szervezők helyszíni jelentkezéssel is készülnek.
Az Adventi Fényes Futás Tokajról:
Az Adventi Fényes Futás Tokaj egy több száz fős érdeklődésnek örvendő élményrendezvény, amely idén a nagy érdeklődésre való tekintettel már második alkalommal kerül megszervezésre. A különleges sportprogram célja egyrészt az egészséges életmódra való nevelés, másrészt a közösségi élmény megteremtése. A 2, 4 és 6 kilométeres távok Tokaj belvárosán keresztül vezetnek, melyek során különleges adventi hangulattal, valamint igazi fényélményekkel is találkozhatnak a résztvevők.