Ferrari-gokartpálya egy óceánjáró fedélzetén

  • hírek
  • 2017.04.21
    13:49
  • travelo.hu
Ferrari-gokartpálya építését jelentette be a Norwegian Cruise Lines.

A Norwegian Joy nevű hajót a társaság kifejezetten a kínai piacra építette, és a tervek szerint kizárólag első osztályú élményekkel kecsegteti látogatóit. A közel négyezer vendég befogadására alkalmas hajó két kikötője Sanghaj és Tiencsin lesz, és a virtuális valóságszobán kívül egy gokartpályán is kipróbálhatják magukat a kalandra éhes látogatók.

A gokartpályát a hajótársaság a Scuderia Ferrari márkával közösen eszelte ki. A kétszintes pályán egyszerre legfeljebb tíz gokart száguld majd, legfeljebb hatvanöt kilométer/órás sebességgel. A célszalagnál fotó készül, melyet a résztvevők azonnal feltölthetnek közösségi oldalakra. Ha további emlékeket szeretnének hazavinni a gokartozásról, a Scuderia Ferrari óraboltot is nyit a gokartpálya mellett.

A hajó április 27-én indul majd egy német kikötőből Kína felé, ahol június 27-én keresztelik meg. Nyáron pedig már száguldhatnak a lelkes vendégek a fedélzeten.