Új négycsillagos szálloda nyílt Hévízen

  • hírek
  • 2017.04.27
    12:24
  • Turizmus Online
Több mint kétszáz vendég elhelyezésére alkalmas új négycsillagos hotel nyílt szerdán Hévízen, egy évek óta üresen álló szállodaépület átalakításával.

A szerdai avatáson Kovács Nikoletta, a Bonvital Wellness és Gastro Hotel igazgatója elmondta: a 90 szobás szállodában 206 vendéget tudnak fogadni. A két étteremmel és saját wellneszrészleggel rendelkező hotelben több mint 60 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A magyar tulajdonban lévő szálloda kialakítására az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot fordítottak. Az üzemeltetést a számos hotel működtetésében tapasztalatot szerzett Accent Hotels lánc végzi.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: a tófürdőtől néhány lépésre található szálloda épülete három éve üresen állt. Az 1980-as évek végéig SZOT-üdülőként üzemelt az itt álló épület, ami ezt követően a szomszédos Panoráma Hotel részeként működött, majd a 2010-es évek elején elindult az újjáépítése. A mintegy öt évvel ezelőtt már önálló szállodaként újranyitott hotel azonban anyagi viták miatt csak néhány hónapig üzemelt, majd három év után most új tulajdonossal indította el szolgáltatásait.

Legfrissebb