Lonely Planet: 2017 legjobb úti célja Kanada

  • külföld
  • 2017.04.29
    12:58
  • repjegykiraly.hu
Kolumbia a második helyen végzett, Finnország a harmadik. A Lonely Planet magazin szerint 2017 legjobb úti célja Kanada. Ennek egyik oka az Államszövetség 150. évfordulója, valamint a gyengülő kanadai dollár. Emiatt az árak is csökkentek, így a turisták teljes mértékben élvezhetik az egyedi gasztronómiát és a kevésbé ismert, de annál finomabb borokat. Kanada mellett szól még a viszonylag új és energikus vezetője is, Justin Trudeau, dinamikus nemzetközi metropoliszai, a világhírű összetartása és a csodálatos vendéglátása.

2017 legjobb úti céljai

Kanadának a Lonely Planet listáján erős konkurenciával kellett megbirkóznia. Kolumbia, amely híres a polgárháborújáról és az erőszakos bűncselekményekről, közvetlenül a második helyen végzett. Csak Kolumbia múltja az, ami elveheti a turisták kedvét az odautazástól. Mára már a kultúra és a vendéglátás szempontjából is remek úti célnak mondható, emellett természeti adottságainak köszönhetően "Dél-Amerika gyöngyszeme" is. A finnek, akik bár a harmadik helyen végezték, ebben az évben ők is ünnepelnek. 1917-ben elnyerték függetlenségüket, pontosan nyolcszáz éves harc után Oroszország és Svédország között. Szabadtéri koncertek, gasztronómiai élmények, szauna esték és egy új nemzeti park. Igen, most van itt az ideje, hogy felfedezd az egyedülálló finn kultúrát és a lélegzetelállító tájait.

A legtöbb területét vadon természet borítja

Térképezzük fel jobban Kanadát, 2017 győztesét. Az ország kb. 90%-a lakatlan, tehát nyers és érintetlen természeti csodák borítják. Ezek közé tartozik a Moraine tó, amely a Banff Nemzeti Parkban található, amely gyakran a közeli Lake Louise háttérébe szorul. Világos türkizkék színekben pompázó Moraine egy kicsivel varázslatosabb és a turisták számára még kevésbé ismert. A másik oldalon a Niagara vízesést csodálhatjuk meg, igazán grandiózus turistalátványosság.

Egy ország telis-tele nemzeti parkokkal

William Baffin volt Kanada legnagyobb és a világ 5. legnagyobb szigetének felfedezője. A sarkvidéki Baffin-szigeten körülbelül 11 ezer lakos él és gazdag sarkvidéki állatvilággal van megáldva. Természetesen érdemes megemlíteni a fantasztikus kanadai nemzeti parkokat. A National Geographic szerint Gwaii Haanas (Brit Columbia) egyike azoknak a helyeknek, amit életünk során muszáj meglátogatni. Továbbá, nem lehet kihagyni a Torngat Mountain Nemzeti Parkot és a masszív csúcsait, amelyek a legmagasabbak a kelet-kanadai Sziklás-hegységben. Ha a sarki fény rabja vagy, akkor látogasd meg a legjobb helyet Kanadában, ahonnan gyönyörű kilátásban lesz részed, és ez nem más, mint Yellowknife. Egy másik érdekes természetes jelenség a vörös homok Prince Edward-szigetén.

Mágikus városnézések Kanada legjobb városaiban

A csodás természet mellett, Kanada gyönyörű városokkal is büszkélkedhet. Winnipeg ismert az elérhetőségéről, Calgary azért népszerű, mert közel van a Banff Nemzeti Parkhoz, Ottawa az otthona számos érdekes múzeumnak. Rideau Canal és Yellowknife jelentős célpontok az Aurora boreális megfigyelésére. Vancouver, sokak számára a legegyedibb ékszer. Itt egyesül a modern városi élet az egyedi természettel, a magas irodai épületekből akár 1 óra alatt juthatunk el a hegyekbe. Toronto a negyedik legnagyobb város Észak-Amerikában a nagyvárosokhoz tartozik még Montreal és Quebec is, amelyek őrzik az európai szellemet. Bármilyen látvány is nyerje el a te szived, Kanadában biztosan megtalálod.

Kanadába szükséges a megfelelő felszerelés

Kanada hatalmas ország, ezért az éghajlat egyes területeken nagyon eltérő. Javasoljuk, hogy előre tudakold meg az időjárást például a The Weather Network oldalon. Esőkabát, vízálló ruházat, megfelelő túracsizma, vagy akár sál és sapka is szükséges lehet. Ne feledkezz el, a biztosításról sem. Sok biztosító társaság akciós csomagokat kínál síelésre vagy snowboardozásra, amelyek miatt is Kanada az első számú úti cél.

Kanadában szükséged van vízumra

Az országba lépés előtt szükséged lesz vízumra, az ún. eTA-ra (electronic travel authorisation). A rendszer elektronikusan kapcsolódik az útlevélhez és öt évig érvényes, vagy addig a pillanatig, amíg az útlevél le nem jár. ETA vízumok 2016-tól kötelezőek Kanadában, amelyet 7 CAD-ért vásárolhatsz meg, ami körülbelül 1500 Ft-nak felel meg. Ahhoz, hogy sikeresen nyújtsd be a kérelmed, szükséged van az útlevél adatokra, hitelkártyára és egy e-mail címre. A kérelmet a következő internetes oldalon tudod beadni: http://www.cic.gc.ca/english/visit/eta-start.asp. Az egész csak pár percig tart. Ajánlatos az Eta vízumot kinyomtatni és a többi utazási okmánnal tartani.

Költségek, borravalók, díjak

Kanada hatalmas ország sok kis várossal, vidéki területekkel, szigetekkel és kempingekkel, ahol csak hiába keresnél bank automatát. Ezért érdemes magadnál tartani kézpénzt is. A borravaló magassága 15 és 20 % körül mozog. Ami a költségeket illeti, Kanadában az egyes termékek drágábbak, mint a szomszédos Egyesült Államokban. A kanadaiak havonta kb. 62 000 - 93 000 Ft-ot fizetnek lakbérre. Egy éttermi vacsora ára kb. 3 000 Ft körül mozog, és ha szeretnél hozzá egy üveg bort, az szintén 3 000 Ft-ba kerül. Az utcai ételek ára olyan 1 500 Ft-ra jönnek ki. A gyümölcsök és a zöldségek ára 300-tól 900 Ft-ig terjed, egy kenyér kb. 600 Ft-ba és egy mozijegy 2 800 Ft-ba kerül.

Legfrissebb