Elzászban kétségtelenül megállt az idő. Vagy legalábbis a tartomány egy jelentős részének lakossága pontosan tisztában van vele, hogyan transzportálja a középkor kellemesebb hangulatát a jelenbe, anélkül, hogy nagy döccenést éreznénk, miközben teszünk egy lépést előre a modern világba. Fagerendás házak mindenütt, istenien csalogató, cégéres éttermek, macaron hegyek és láblógatás a park szélén, miközben az élet mégsem áll meg egy pillanatra sem. No de ne siessünk ennyire előre!
Szoba kilátással
Elzászi felfedező túránkat Mont Sainte Odile hegyén, a Vogézek 740 méter magas pontján kezdjük Szent Adél kolostorának meglátogatásával, Obernai városából kiindulva. A legenda szerint itt született Szent Adél 662-ben, eredetileg látássérültként, 12 évesen azonban, a hegyen található csodatévő forrásnak köszönhetően visszanyerte látását és megalapította a kolostort. Állítólag szemüvegeseknek ma is javasolt megmosnia a szemét a forrásban, noha a csoda ma már egyáltalán nem garantált. A lenyűgöző panoráma viszont annál inkább. Az épületet körbejárva, jó időben akár egész Elzász tartományt és a Rajna-völgyét is beláthatjuk, miközben a friss hegyi levegő, a napon sütkérező apró gyíkok és a buja zöld erdők együttese remek off gombként szolgálnak a világból. Akinek kedve van, az az apátság belsejét is felfedezheti, vagy a teraszra kiülve kortyolhat el egyet a híres elzászi sörökből vagy borokból.
Noha 100 eurótól már szobát is bérelhetünk az itt található hotelben, egy egész napot azért nem tudnánk eltölteni a hegyen, pár óra erejéig viszont érdemes elautózni ide – a csúcsig végig kiépített autóút vezet, de a kalandosabb kedvűek a hatalmasra nőtt fenyők között kitaposott ösvényen is felgyalogolhatnak a kolostorig.
Jancsi és Juliska társaságában
Ha mesékről van szó, talán kevés autentikusabb város létezik a világon, mint a festői szépségű városka, Riquewihr: a macskaköves utcákon vibráló színekben tobzódó mézeskalács házikók simulnak egymásba, a levegőben mandula illat terjed, miközben csak úgy kapkodjuk a fejünket az ötletes cégérek láttán, amelyek közül csak egy az Elzász jelképének számító, szerencsét hozó gólya képe. Az egész városka tulajdonképpen olyan, mintha Jancsi és Juliska meséjéből lépett volna elő, azzal a különbséggel, hogy itt szerencsére nem kell attól tartani, hogy a gonosz banya meg akar majd sütni minket a kemencéjében.
Akár egy egész napot is el tudnánk tölteni itt bolyongva, pedig a városka alig 1200 főt számlál és a területe is mindössze 17 km. Mégis annyi a látnivaló, hogy csak kapkodjuk a fejünket, főleg az apró, művészkuckókat rejtő kis mellékutcák láttán, amelyek még hangulatosabbá teszik az egész helyet, ha az aranyhalas középkori kút és a Rue de General de Gaulle végén található Dolder-harangláb amúgy nem lenne elég. Karácsonyimádóknak egyébként igazi csoda lehet ez a hely, a haranglábbal szemben ugyanis egy konkrét Mikulás-gyár foglal helyet, karácsonyfás cégérrel és Diótörő figurával, aminek a láttán még azon is elmerengünk, nem tájoltuk-e el kicsit az Északi-sark dolgot – bár a boltnak valószínűleg inkább a helyi édességhez, a mézeskalácshoz van köze.
Európa keresztútja
A különböző kultúrák keveredése egyébként egyáltalán nem szokatlan Elzászban. A tartomány központját, Strasbourgot szokás Európa keresztútjának is hívni, de ez a sokszínűség éppúgy tetten érhető a „legelzászibb” városnak tekintett Colmarban is, ahol a francia és a német tradíciók mellett az olasz érzetek is megjelennek. Ezt leginkább a Petite Venice-ként emlegetett rész igazolja, ahol az olasz turistaparadicsomhoz hasonlóan kis csónakokban hajózhatunk végig a csatornán. Azért egy picit le kell hűteni azokat, akik ennek hallatán egyből rohannának Colmarba, hogy a fagerendás házak között ringatózhassanak egyet. Petite Venice tényleg „pöti”, valahogy úgy, ahogy az idegenvezetőnk is megjegyezte: ma már mindent Kis Velencének hívnak, ahol van csatorna, csónak meg víz.
Valóban, Riquewihr bája után egy picit visszalépésnek tűnik a jóval nagyobb és városiasabb Colmar, ettől függetlenül viszont még mindig igazán szép és különleges környék, ahol nincs hiány ötletességből: az óváros házainak falát hol óriás tojások, hol lakatok és régi szerszámok, hol pedig óriási bábuk díszítik. A nyugalomra vágyóknak érdemes lehet felkeresni az Unterlinden múzeum környékét, ahol a csatorna partján, zöld pázsiton ülve lazíthat a fák árnyékában, míg az építészet szerelmeseit a Saint Matthieu- és az Église Des Dominicains-templom ódon falai bűvölhetik el. Mindenki mást pedig a város szülöttének, Frederic Bartholdi tiszteletére felállított Szabadság-szobor és a persze rengeteg virág. Ezen a vidéken aztán tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha Európa virágoskertjében járnánk, ahol törvénybe van foglalva, hogy minden házikón muszáj lennie valami virágnak vagy díszítésnek, és ami láttán komolyan elgondolkodunk, hogy hazatérve mi is élő kertté varázsoljuk az otthonunkat.
Gasztronómiai tipp:
Elzász Franciaország legjelentősebb sörgyártó vidéke, de talán ennél is híresebb a 170 kilométeren és 73 községen keresztül, szőlőhegyek között vezető Borút. Minden ültetvényes szívesen várja a vendégeket egy kis kóstolóra, jó és olcsó borért pedig semmiképpen se a szaküzleteket, hanem a pincészeteket keressük. Riquewihr-ben és Colmarban járva egy-egy macaron műhelyre is bukkanhatunk, ha pedig igazi autentikus ételre vágyunk, kérjünk elzászi hagymás lepényt. Plusz tipp: rengeteg helyen vannak ún. degusztációs pultok, ahol ingyen megkóstolhatunk egy-egy édességet, majd a nekünk legjobban ízlőt meg is vehetjük.
