Ennyi borravalót illik adni a különböző országokban

  • úti tipp
  • 2017.06.28
    14:12
  • szeretlekmagyarorszag.hu
Van, ahol azon sértődnek vérig, ha nem adsz eleget, máshol meg épp azon, ha adsz. Borravaló-kisokos a nyaralások előtt.

A nyár már elkezdődött, ilyenkor biztosan sokan mentek külföldre nyaralni. Olyankor pedig állandó probléma szokott lenni, hogy mennyi borravalót illik adni adott külföldi országban a vendéglátóhelyeken. A Daily Mail megpróbálta összeszedni, mennyit, hogyan és hol, emellett pedig azokra az országokra is megpróbálták felhívni a figyelmet, ahol kifejezett sértés, ha adsz vagy nem adsz borravalót. Szerinted is nehéz ezt külföldön eldönteni? Akkor íme egy kis segítség.

A nyugati világban szokássá vált borravalót adni, néhány országban szinte kötelező is, azonban tőlünk keletebbre akár meg is sértheted a pincért, ha az étkezés végén hagysz borravalót, főleg az ázsiai országokban. Emellett azt is fontos figyelembe venni az utazási költségek tervezésekor, hogy mennyire fogja megnövelni a költségeket a borravaló. Vannak ugyanis olyan országok, ahol akár 25 %-ot is illik adni, ez pedig egy négyfős család vacsorájánál már jelentős összeg lehet.

Talán nem meglepő, hogy az egyik ilyen ország az Egyesült Államok, ahol 10-25% közötti borravalót illendő ott hagyni, és bizony, a taxisok is elvárják, hogy a viteldíjon felül is adj egy kis pénzt.

Egyébként szinte itt a legmagasabb az éttermi borravaló összege, szerencsére máshol azért nem várják el, hogy ennyit tegyél rá a számlára.

Sőt, Japánban például kifejezetten sértő borravalót adni, ennek nincs is kultúrája, és több másik Délkelet-Ázsiában található országban is így van ez. Természetesen a borravalóval könnyen és udvariasan mutathatod ki néha, hogy nagyra értékeled az ételt és a kiszolgálást is, ilyenkor azért van, ahol szívesen fogadják. Azonban fontos, hogy nem kényszerből kell adni, hanem mert őszintén így gondolod. Viszont Japánban és Kínában még ilyenkor se adj, tényleg sértő lehet számukra.

Vannak szerencsére olyan országok is, ahol egy picit könnyebb a helyzet. Franciaországban például a borravaló a számla végösszegében szerepel, ezt a törvény írja elő. Ennek ellenére a helyiek ott szoktak hagyni egy kevés aprót, általában a visszajárót, ha nem nagy összeg. Olaszországban is hasonló a helyzet, ott gyakran az étlap alján is szerepel, hogy mennyi a felszolgálási díj, de ők se bántódnak meg, ha a visszajáró aprót az asztalon hagyod.

Számos országban 10% körüli borravalót illik hagyni, azonban fontos megjegyezni, hogy ez nem kötelező, inkább annak a jele, hogy elégedett voltál a szolgáltatással. Azaz Németországban, Görögországban, Törökországban vagy például Spanyolországban, ha mindent rendben találtál, akkor ezt számold hozzá a végösszeghez, ennél többet ezekben az országokban nem szokás adni.

Persze kivételek vannak: ha nagyon meg voltál elégedve egy hellyel vagy taxissal, akkor a határ a csillagos ég.

Érdekesség még, hogy míg pár országban, így a már említett Egyesült Államokban is jár borravaló a taxisnak, a legtöbb országban ez nem kötelező. Általában felfelé kerekítik a végösszeget, és azt szokták odaadni, aprót nem kérnek vissza, de Mexikóban vagy Görögországban például még ennyit sem kell adni, ott nem szokás a borravaló a taxikban.

Legfrissebb