A Ryanair minden ukrajnai járatát törli

  • hírek
  • 2017.07.11
    20:56
  • travelo.hu
A döntés az újonnan bejelentett Lviv járatot is érinti.

A Ryanair július 10-én bejelentette, hogy törli minden Ukrajnába tervezett járatát, mivel a kijevi repülőtér nem tartotta be megállapodásuknak azon pontjait, melyek ehhez szükségesek lettek volna. A kijevi repülőtér kedvezményeivel továbbra is a nem diszkont légitársaságok jelenlétét segíti, ez indokolja az ír fapados légitársaság döntését. A Ryanair sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az így keletkezett feszültségnek a lviv-i repülőtér is áldozatául esik, így a Ryanair őszre tervezett járatai oda sem fognak elindulni.

A törlés összesen négy kijevi és négy lviv-i járatot érint, így a tavasszal bejelentett Budapest-Lviv járatot is. A légitársaság közlése szerint minden érintett utast emailben értesítenek a törlésről, és visszautalják a repülőjegyek árát.

A járattörlés félmillió utastól veszi el az Ukrajnába utazás lehetőségét, és nem jön létre az a négyszáz új munkahely sem, mely a járatindítás kapcsán megvalósult volna. A Ryanair tervei szerint Ukrajna helyett Németországra, Lengyelországra és Izraelre összpontosítja így felszabadult kapacitását.

Ha hirtelen nem tudja, hová utazzon idén ősszel, a Ryanair marrákesh-i és nápolyi járataitovábbra is elérhetőek.

Legfrissebb