A svédek azt szeretnék, hogy ismerje meg a helyieket

  • szállás
  • 2017.08.10
    16:46
  • travelo.hu
Ne csak az olcsó szállásért airbnbzzen!

Amikor az Airbnb megkezdte működését, még az volt a célja, hogy a turistát a helyivel összeismertesse, és ezáltal az illető jobb rálátást kapjon arra a kultúrára is, amelyet felkeresett. Manapság azonban ez a nemes cél megkopott: az utazók sokszor nem is találkoznak a szállásadójukkal, csupán a kulcsát kapják meg valahol a bérelt házhoz, lakáshoz.

Ettől még persze továbbra is él az igény, hogy az utazó láthassa, hogyan élnek a helyiek. Nyugat-Svédország turisztikai hivatala rá is érzett erre. Ismerje meg a helyieket! címmel kampányt indított, mely pontosan a fenti igényre kínál megoldást – írja a Condé Nast Traveler.

Úgy tűnik, Göteborgban sok olyan helyi van, aki szívesen állt kötélnek. Így aztán, aki arra jár, a hivatal által létrehozott honlapon keresztül találhat egy helyit, aki magával viszi mondjuk kocogni a városban, vagy éppen végigkalauzolja a helyi kézművesvásáron. Találhat valakit, aki megtanítja, hogyan kell a helyi sütit elkészíteni, vagy éppen pont ugyanaz a hobbija, mint a városba érkezőnek. A két fél a honlapon keresztül veszi fel egymással a kapcsolatot. A közvetítésért általában kell valamilyen díjat fizetni, ez azonban csupán arra szolgál, hogy a kapcsolódó költségeket fedezze; a helyiek nem kapnak pénzt azért, hogy turistákat kalauzoljanak. A fent leírt kocogás például teljesen ingyenes. A programról többet annak honlapján tudhat meg.

Aki közvetlennek született, annak könnyű bárhol boldogulni: besétál egy bárba, és szóba elegyedik a helyiekkel. Aki viszont nem, annak nagy segítség lehet egy ilyen hivatalos platform, mely nem csupán kellemes élményekhez segítheti úticélján, de meglehet, egy baráttal is gazdagodnak a felek.

Legfrissebb