Ez a világ öt legfantasztikusabb helye

A Föld kétségtelenül gyönyörű bolygó. Tele van szebbnél szebb helyekkel, amelyeket jó lenne a saját szemünkkel látni. Legtöbben nem vágunk bele föld körüli utazásba, és csak ritkán jutunk el igazán lélegzetelállító helyekre. A reddit.com közösségi oldal közvélemény-kutatást tartott azzal kapcsolatban, melyek azok az úti célok, amelyek körül nem csak a hype nagy, de tényleg megérik az időt, pénz és fáradságot. Íme öt hely a világon, amely valóban életre szóló élményt jelent.

A reddit.com utazás iránt érdeklődő felhasználói közül a legtöbben Norvégiát emelték ki, mint olyan úti célt, amelyben nem lehet csalódni – derült ki a Daily Mail tudósításából. Ahogy a Klogavis nevű fórumozó fogalmazott: „Végtelen természet, kristálytiszta, iható vizek, elképesztő mennyiségű megmászni való szikla, és csak kevés ember a láthatáron.”

A kanadai Banff és Canmore is aranyérmes az online felhasználók között, akik szerint a nyugati partvidék erdői, tavai, túralehetőségei verhetetlenek. Shewolfnym ezt írta:Kanada annyira szép, mintha photoshoppolva lenne.Még mindig nem tudom felfogni, milyen gyönyörű fotókat lőttem.”

Dél-Afrika legkeresettebb desztinációja, a Fokváros fölé tornyosuló Asztal- vagy Tábla-hegység a reddites felhasználók szerint is világraszóló élmény. Pogothecat erre a patetikus kijelentésre ragadtatta magát: „Olyan volt, mint az örökkévalóság megtestesülése. Egyetlen fénykép sem képes megragadni ezt a látványt.”

A reddit kérdésére válaszolók közül rengetegen emelték ki Ausztriát, azon belül is Salzburgot. Az utazók főként a város gazdag kultúráját, tisztaságát, illetve a helyiek kedvességét emelték ki. PlaidAvenger ezt írta: "Akármerre néztem, mindenütt képeslapra illő látvány fogadott. Arra számítottam, hogy az emberek kissé hűvösek lesznek, de kellemesen csalódtam. Mindenképpen visszatérek még.”

Az ötödik helyen Írország végzett. Egy felhasználó szerint „az emberek nagyszerűek, a táj lenyűgöző. Annyi a történelmi helyszín, hogy csak ezek meglátogatása egy hetet venne igénybe.” Lifeisbeautiful88 szinténa helyiek közvetlenségét és kedvességét emelte ki."Az emberek elképesztően barátságosak voltak, mintha folyamatosan egy vidám kocsmaparti részesei lennénk.”

A fentieken túl sokan emlegették a prágai éjszakai életet, az olcsó lengyel sört, a Yellowstone Nemzeti Parkot, az Oregon partvidékét és a Vádi rumot, Jordánia 74 ezer hektáros, szurdokokkal, sziklákkal, természetes rámpákkal, barlangokkal tagolt sivatagi területét.Edinburgh és Athén kapcsán élénk viták alakultak ki,ez a két város rendesen megosztotta az utazókat.

Legfrissebb