Van egy kis sziget távol, északon, ahol a juhok száma jóval több az ott élő emberekénél, és ahol az emberek még őszinte szeretettel próbálják életben tartani egyszerű, régi hagyományokat őrző életvitelüket. Az apró, Norvégia északi partjainál fekvő, Sorburoy névre keresztelt sziget talán a világ egyik legmagányosabb földdarabja. De a 35 lakosa számára ez a kis hely maga a paradicsom.
Therese Alice Sanne norvég fotográfus egy hónapot töltött a szigeten, hogy dokumentálja az itt élők mindennapjait. Amikor azonban megérkezett, egy olyan mindentől független, önellátó közösséget talált, amire előtte maga sem számított - írja cikkében a National Geographics.
"Ezek az emberek csak annyit vesznek el a Földtől, amennyire a közösségük fenntartására szükség van. Van egy összevont általános- és középiskolájuk, egyetlen - napi néhány órát nyitva tartó - boltjuk, egy kikötőjük és egy halászhajójuk, amelyek így együtt, nagyon fontos részei mindennapjaiknak" - fogalmazott a fotós, és egyben utalt arra, ha csak egyiket is kivennék ebből a rendszerből, összeomlana ez az önellátó ökoszisztéma.
Az 1960-as évek elejéig még négyszázan éltek a környező, apró szárazföldi területeket magában foglaló Froan szigetvilágban. Mára azonban mindössze 35-en maradtak, és ők mind Sorburoy szigetét választották maguknak otthonként. Összesen nyolc - jelenleg 7 és 15 év közötti - gyerek él a közösségben, akik iskola után a szabadban játszanak, amíg a felnőttek halásznak vagy az odalátogató turistákat fogadják a szigeten.
"Sehol máshol nem találkoztam olyan nyugalommal, mint itt. Ahol annyira közelinek érzed a természetet magadhoz, és annyira távolinak sok minden mást, hogy valami egészen más valóságot tudsz megélni. És nemsokára ez vadon élő, csodálatosan különc, Norvégia természeti örökségét is jól kifejező közösség, sajnos előbb vagy utóbb lassan eltűnik " - vélekedett Sanne, aki szerint az ilyen kis közösségeket az urbanizálódott norvégok ma már szinte kívülállóknak tekinti. Pedig ők most is csak úgy élnek, ahogyan a kőkorszak óta, hosszú évszázadokon át őseik is: a tenger mellett, a tengerből élve. És ha valaki erre a kis szigetre téved, ma itt, még mindig ezt láthatja.
És a sziget jövője is ettől a 35 embertől függ. Az egyre több elhagyatott ház minden nap figyelmezteti a szigetlakókat, hogy egyre kevesebben vannak. 2009-ben már az a veszély fenyegette iskolájukat, hogy be kell zárni, annyira kevés volt a gyerek. Ezért feladtak egy hirdetést egy litván újságban, amelyben leírták, hogy legalább háromgyerekes családot keresnek a falujukba, akiknek a letelepedésért cserében egy házat és a halgazdaságban munkát tudnak ígérni. Négyszázan jelentkeztek a hirdetésre, végül egy család költözhetett oda a négy gyerekével. Ők még mindig ott élnek, és a többi 29 emberrel együtt reménykednek abban, hogy közösségük még jó darabig eléldegél a szigeten, és nem válik ez a kis földdarab is ugyanolyan lakatlanná, mint a Froan szigetvilág többi tagja.
Therese Alice Sanne dokufotóit a szigetről weboldalán és Instagram-oldalán lapozgathatják végig.
