Sisi királyné 14 újraálmodott ruháját először mutatják be együtt kedvenc kastélyában

  • itthon
  • 2017.12.11
    15:29
  • szeretlekmagyarorszag.hu
Az idén elkészült gyönyörű koronázási ruha hű másának kutatásáért és elkészítéséért Czédly Mónika díjat is kapott.

Az idei év kettős évforduló volt Sisi életében és a magyarság történetében. 180 éve született Erzsébet, és 150 éve koronázták meg Ferenc Józsefet, és lett királyné Sisi. A Gödöllői Királyi Kastély ezért ebben az évben A Bölcsőtől a koronáig rendezvénysorozatán felidézte a híres asszony életét, szerepét a magyar történelemben, hatását a magyar kultúrában. Ennek keretében nyílt meg novemberben Az Erzsébet királyné újraálmodott ruhái című kiállítás, amelyen Czédly Mónika ruhatervező által készített ruhákat és a forrásul is szolgáló korabeli fotókat, festményeket csodálhatod meg 2018. február 25-éig.

A magyarok szeretett királynéja kora híresen szép asszonya volt. A 172 cm magas, sudár, 48-55 cm derékbőségű, karcsú Sisi mindig elegáns volt, ruhái divatot diktáltak. Öltözködésében is voltak kedvenc színei és anyagai, és szívesen csempészte bele ruháiba a magyar mintákat, formákat is.

Több fotó és festmény is készült Sisiről, de kevés hiteles ruhadarab, kiegészítő maradt meg. Bár leírások is megörökítették az öltözékeit, többször egymásnak ellentmondóan ábrázolták azokat.

Czédly Mónika és csapata alapos kutatómunka után fogott neki a ruhák rekonstruálásának. Mára 14 öltözék mutatja be a még szinte gyereklány Erzsébet kedvenc darabjától, egészen a pompázatos koronázási ruháig a királyné híres ruhadarabjait.

Az első 2007-ben készült el, a legutóbbi pedig idén. A tíz év alatt összeállított kollekció először Gödöllőn látható együtt.

A kiállításon Czédly Mónika, a koronázási ruháért Magyar Kézműves Remek díjjal kitüntetett ruhatervező vezetett végig minket, a kutatásokról Pálinkás Patrícia Zita történész mesélt, a csipkék készítésének titkaiba pedig Túrós Istvánné, szintén díjazott csipkeverő avatott be.

A ruhákat mind valódi méretben készítették el, és a babák is az akkori Erzsébet méretére készültek, így látható a királyné alakjának változása is. Ezen kívül jól nyomon követhető a divat változása, a nagy abroncsos ruhától az uszályok méretének változásáig.

A koronázási ruha

A kiállítás legkáprázatosabb darabja a koronázási ruha. Ennek elkészítése volt a legnehezebb és legaprólékosabb.

Az első változat 2007-ban készült el a Rabending-fotó alapján. Sokáig azt gondolták, hogy ezt viselte Erzsébet a koronázási szertartáson, mert több fotón is ebben szerepelt. Ám a kutatások során kiderült, hogy ez már az esemény előtt elkészült, és Sisi a hivatalos megjelenései alkalmával vette fel.

A valódi koronázási ruha ennél sokkal pompázatosabb volt. A festmények, elsősorban Székely Bertalan és Kovács Mihály alkotása és a leírások nyomán indultak el, és végül rátaláltak a ruhából készült misegarnitúrára, amely már segített az anyag, a hímzés rekonstruálásában.

A tervező elmondta, hogy a régi 65-70 cm széles szövetekből 53-54 méterre volt szükség az eredeti ruha elkészítéséhez. A díszítésre pedig 3800-4000 darab briliánst használhattak. A hímzés ezüst szállal készült, és vélhetőleg egyszerre sokan dolgoztak rajta.

Ezt a ruhát Erzsébet a koronázási ünnepségen, majd később a Várban és a Vigadóban tartott fogadásokon viselte.

Erzsébet koronájáról a történész, Pálinkás Patrícia Zita ezt írta: "Időközben Erzsébet kikérte ezt a házi koronát a bécsi udvari kincstárból, amit rendelkezései szerint átalakítottak. Fekete bársonnyal bélelték ki az ezüstből készült koronát, melyen négy egymást keresztező ív volt, s a díszítő gyöngyöktől és briliánsoktól, a drágakövek csillogásától szinte alig lehetett látni az ezüst alapot."

A Pesti Hölgy-Divatlap így írt a királynéról a koronázási ünnepségsorozat harmadik napján: „bájban és fényben pompázott. Nehéz fehér selyembe volt öltözve dús és művészi ezüst kivarrásokkal, melyek elszórt bodzavirág alakban ragyogtak; hasonlóan volt diszitve a gazdag szegélyzet is. Elől egy ragyogó széles gyémánt vonal futott le s hosszú gyémántoktól tündöklő uszály követé a fejedelmi karcsu alakot. A gyönyörü hajfonatok közt is gyémántok szikráztak. Rendkivüli szépségü gyémánt nyakék, magyar csipke-kötény, gyémántokkal tele szórva sokszorozták a káprázatos fényt.”

Utána a Veszprémi Püspökség kapta meg a ruházat egy részét, és az uszályos szoknyából és kötényből misegarnitúra készült.

Külön érdekesség volt, hogy a leírások szerint a csodásan csillogó ruhát gyémántokkal díszítették. Ám Sisi – spórolva a kincstári vagyonnal – a meglévő ékszerekből szedette ki a drágaköveket, majd az esemény után azokat visszavitték a kincstárba.

Az adatgyűjtés után a képeken ábrázolt orgonamintákat, a csipkemintákat kinagyították, és Czédly Mónika rajzolta újra ezeket három hónapos munkával. A ruha csipkerészét egy magyar csipkeverő készítette el, egy éven át dolgozott rajta. Elmondták, hogy sokat kísérleteztek, míg végül összeállt a most látható minta.

Sisi öltözékei a kockás ruhától az időskori látogatóruháig

A kiállítás többi darabja végigkíséri a királynét a gyerekkorától egészen a visszahúzódott, gyászoló, idősebb koráig. Látható a 15 éves lányként viselt kockás ruha, a lovaglóöltözék, udvari díszruhák, a gyémántcsillagos báli ruha és egy időskori látogatóruha is.