CSILLAGÁSZATI LÁTOGATÓKÖZPONTOT KAP A BÜKK

  • itthon
  • 2017.12.21
    14:39
  • travelo.hu
Közel egymilliárd forintos állami támogatásból csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban.

Az összességében nettó 990 millió forintos támogatásból megvalósuló, európai viszonylatban is egyedülálló csillagászati látogatóközpontot Répáshután hozzák létre.

A terveket várhatóan januárban mutatják majd be.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározat szerint a Bükki Csillagda megvalósítására a jövő évben 564 millió, míg 2019-ben további 426 millió forintot biztosít a kabinet.

Ha jövőre a Bükkben jár, már ekkor is számos új fejlesztéssel találkozhat:a minap jelentették be, hogy Szarvaskő új turisztikai látványossággal gazdagodik, és elkezdték felújítani a kunhalmokat és földvárakat is a térségben. A Bükki Nemzeti Parkot idén júniusban minősítette csillagoségbolt-parkká a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA). Ezzel a BNP lett a világon a 49., Magyarországon pedig a Zselic és a Hortobágy mellett a harmadik olyan terület, mely a szigorú követelményeket teljesítve kiérdemelte ezt a címet.

Legfrissebb