Megnyílt Magyarország első közvetlen terminál-összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája

Január elején nyílt meg Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, a 145 szobás, 300 ember elszállásolására képes ibis Styles Budapest Airport Hotel, amelyet a WING Zrt. épített 3,2 milliárd forintért - mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója ma budapesti sajtótájékoztatóján.

A repülőtéri hotel megépítését hiánypótló fejlesztésnek nevezte a turizmus szempontjából, Európában ugyanis már szinte minden fővárosban vannak reptéri szállodák.

Noah Steinberg arról is beszámolt, hogy a szállodát úgy alakították ki, hogyaz egyaránt megfeleljen az üzleti utak miatt Magyarországra érkezőknek, a turistáknak, a családoknak, magyaroknak és külföldieknek.Ezen felül a hotelt igénybe vehetik még a reptéren működő vállalatok dolgozói, a pilóták és a légi forgalomban dolgozó kollégák is.

Steinberg kiemelte, hogy a szállodában étterem, bár és 250 ember befogadására képes konferencia részleg szolgálja a vendégek kényelmét.

Palotai Csaba, a hotel igazgatója közölte,a 2-es terminál és a szálloda között 200 méter a távolság.A szállodában 127 úgynevezett standard szoba (16-19 négyzetméteresek), 10 junior suite (23-24 négyzetméteres) és 8 suite (33-34 négyzetméteres) szoba található, mindegyik légkondicionált és hangszigetelt - tette hozzá.

A helyszínen kiosztott közlemény szerinta szállodát a világ vezető utazási és lifestyle csoportja, az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere, az Orbis üzemelteti ibis Styles márkanév alatt.

A WING a magyarországi ingatlanpiac vezető, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása jelentős projektportfólióval, befektetési tevékenységgel és ingatlanszolgáltatásra specializálódott leányvállalatokkal. A cég irodákat, ipari ingatlanokat, kereskedelmi célú ingatlanokat, szállodákat és speciális ingatlanokat fejleszt, Magyarország legnagyobb irodafejlesztője.

Az Orbis Hotel Group több mint 120 hotellel és közel 20 000 szobával a legnagyobb szállodahálózat Kelet-Európábanés valamennyi AccorHotels márka kizárólagos képviselője 16 országban, köztük Magyarországon - olvasható az eseményen kiadott közleményben.