Bemutatkozott Kambodzsa

  • külföld
  • 2017.03.04
    12:00
  • Turizmus Online
Az Utazás kiállításon először tartott bemutatót Kambodzsa turisztikai képviselete, akik ismertették a főbb turisztikai célokat és az ország látnivalóit.

A magyar-kambodzsai idegenforgalmi kirendeltség 2015-ben kezdte meg működését és Magyarországon kívül Ausztriát és Lengyelországot fedi le. Dr. Sárdi Rudolf, a misszió vezetője, köszöntötte a kambodzsai turisztikai képviseletet, amely először debütált az Utazás kiállításon 2017-ben.

A kambodzsai turizmus elsődleges célja, hogy a turisták jobban megismerjék az országot, valamint a többoldalú idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztése.

A bemutatóból megtudtuk, hogy Kambodzsa a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) legdinamikusabban fejlődő országa. Elsősorban a régióból érkeznek turisták, egyelőre kevés az európai beutazó. A beutazási listán mindösszesen egy európai ország, Franciaország áll a 10. helyen. Céljuk, hogy az európai térségből többen látogassanak a „Csodák Királyságnak” tartott országba. A kambodzsai turizmus jövőbeli célkitűzése közé tartozik, hogy 2020-ra a jelenlegi évi 7 millió turistának a száma 10-re emelkedjen.

A bemutató az ország látnivalóinak ismertetésével folytatódott. Az ország turizmus szempontjából három nagyobb térségre bontható: Sziemreap és Ankor Wat, Phnompen, Szihanukvil és a környező szigetek például a Szongsza-sziget az érintetlen paradicsom, ahol mindösszesen 25 privát villa található. Ankor Wat Ázsia legnagyobb templomegyüttese, a khmer kultúra egyik legjelentősebb szimbóluma.

Az ország a pihenésre és az intenzív nyaralásra vágyók igényeit is igyekszik kielégíteni. Fontos szektor az ökoturizmus, a természet védelme, például megnézhetik a turisták a Kúposfejű delfineket, a világ legritkább delfinfaját, amely a térségben őshonos. Nagy hangsúlyt fektetnek a sportprogramokra, ezen belül is a Bokatorra, a khmer harcművészeti stílus egyik fajtájára. Számtalan fesztivál és különféle helyi program is várja az oda látogatókat. A soron következő fesztiválok a River Fesztivál és a Khmer Újévi Fesztivál, ami április 14-16-ig tart.

Az ország legjelentősebb turisztikai eseménye, a turisztikai minisztérium által támogatott Kambodzsai Utazás kiállítás, amely idén november 17 és 19 között kerül megrendezésre. A programon új termékek, üzleti lehetőségek kerülnek bemutatásra és elsősorban a szakmabeliek jelentkezését várják a világ minden tájáról.