Hatalmas fáraószoborra bukkantak Kairó külvárosában

  • hírek
  • 2017.03.13
    19:23
  • Turizmus Online
Német régészek egy nyolc méter magas fáraószobor fontos részletére bukkantak Kairó egyik külvárosában a talajban. Elképzelhető, hogy a szobor II. Ramszeszt, vagyis a Percy Bysshe Shelley szonettjében megénekelt Ozymandiast ábrázolja.

A kvarcitből készült szobortöredék három évig tartó kutatómunka eredményeként került elő. A német régészcsoport vezetője, Dietrich Raue szerint elképzelhető, hogy a szobor II. Ramszesz fáraót ábrázolja, de ezt most még túl korai lenne bizonyossággal állítani. Az kétségtelen tény, hogy a szobrot egy II. Ramszesz tiszteletére emelt templom kapujának közelében találták meg, ezért nagyon valószínű, hogy a monumentális alkotás az i.e. 1279 és 1213 között uralkodó fáraót ábrázolja. A lipcsei egyetem régészprofesszora szerint óriási meglepetés volt a felfedezés, mivel a vizsgált területet korábban már teljesen feltárták.

A szobornak a fejét és a vállait találták most meg, a többi testrész még nem került elő. Raue szerint a csípő és a lábak is hamarosan előkerülhetnek, azonban a szobor hátsó fele olyan helyen lehet a földben, amely nagyon közel fekszik a lakóházakhoz, így ott nem lehet markológépekkel dolgozni.

A most megtalált 3000 éves szobortöredéket egyiptomi és német régészek a jövő évben megnyíló Nagy Egyiptomi Múzeumba szállították.

Legfrissebb