A Budapest Airport szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a ferihegyi repülőtér egymás után negyedszer vehette át ezt az elismerést. A díj történetében először fordul elő, hogy egy kelet-európai repülőtér négy egymást követő évben is elnyerte a díjat.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az Amszterdamban tartott átadó után a közlés szerint azt mondta, a jövőben is a minőséget állítják a szolgáltatás fókuszába, kiváló színvonalat akarnak nyújtani az utasoknak, ezt is célozza a BUD 2020 fejlesztési projekt, amelynek keretében ötmilliárd eurót költenek a repülőtér bővítésére.
A Skytrax a világ legnívósabb, az utasok véleménye alapján odaítélt elismerés, amelyet a légitársaságok és a repülőterek kaphatnak. A felmérés eredményét idén 550 repülőtér 13,8 millió utasának véleménye alapján állították össze.
A legjobb repülőtér díját 2013 óta folyamatosan a Szingapúr-Changi légikikötő kapja, a legjobb európai reptér az utasok szerint a müncheni Franz Josef Strauss-repülőtér. Budapest a száz legjobb repülőtér listáján a 86. lett idén, ezzel megelőzve a régiós versenytársak közül Prágát és Varsót. Pozsony nem szerepel a listán, Bécs a 24. helyen végzett.